MI TÖRTÉNIK, HA KÜLFÖLDÖN VÁLOK ÉS HAZAKÖLTÖZÖM A GYERMEKEMMEL A MÁSIK SZÜLŐ ENGEDÉLYE NÉLKÜL?


Hány ügyfelünk kérdezi kétségbe esve válása során: ha a férjem nem egyezik bele, hogy hazaköltözzem Magyarországra a gyerekünkkel, mit tehetek?
Sajnos, erre a kérdésre korántsem egyszerű a válasz és főként nem reménykeltő.
A legtöbb esetben ugyanis a hazaköltöző szülő pár hónapon belül legalább három bírósági eljárásra való idézést talál a postaládájában:
- egy eljárás a Hágai Egyezmény alapján a gyermek szokásos lakóhelyére való visszahozatal kérdésében indulhat, ha a másik szülő ezt kéri;
- egy második eljárás büntetőfeljelentésre szokott megindulni és az elhagyott szülő próbál így a büntető jogszabályok alkalmazásával büntetőeljárást kezdeményezni a gyermeket külföldre vivő szülő ellen, egyfajta megtorlásként, illetve a másik szülő ellehetetlenítése érdekében;
- a harmadik eljárás a gyermekelhelyezés kérdésében indul meg általában, ahol sajnos igencsak rossz néven veszi az eljáró bíróság, ha valaki a gyermek elvitelét már előzetesen eszközölte. Ez a kereseti kérelem egyébként a szülők bontóperében is szerepelhet, ilyenkor mint járulékos kérdés kerül megvizsgálásra.
Az első eljárás általában abban az országban zajlik, ahová a gyermeket a szülő hazavitte, ezek irodánk praxisában általában a Hágai Egyezmény és a 2201/2003 EK rendelet értelmében meghatározott, nemzetközi joghatósággal bíró magyar és román bíróságok, Magyarországon a Hágai Egyezmény alapján a PKKB bíróságának van joghatósága eljárni a kérdésben.
A büntetőeljárás annak a bíróságnak a hatásköre, ahonnan a gyermeket elvitték, s gyakran hivatalból is indulhat eljárás, főként, ha az elvitel miatt a másik szülő a Központi Hatósághoz fordul.
A gyermekelhelyezés, illetve a házasfelek bontóperének kérdésében a 2201/2003 EK rendelet szabályai az irányadók.
Minden esetben szükséges, hogy a szülők bármilyen lépés előtt konzultáljanak szakemberrel, mert súlyos jogkövetkezményei lehetnek egy-egy megfontolatlan lépésnek.
Ha családjogi kérdésben további felvilágosításra van szüksége, keresse irodánkat az info@drkmolnar.hu e-mail címen.

LAKÁSVÁSÁRLÁS MEDITERRÁN FÖLDÖN

toszkán stílus

Sokan érdeklődnek és egyre többen szánják is rá magukat, hogy a szeles-esős kontinentális klímát maguk mögött hagyva lakásvásárlás céljával nekivágnak a még mindig napfényes Toszkánának. Nem könnyű azonban eldönteni, hol érdemes keresni, mely vidéken olcsóbbak, hol drágábbak az ingatlanok, megbízható-e az ügynök, akinél a tetszetős házat látták és egyáltalán milyen jogi procedúrával jár egy ingatlan vásárlás.

TÖRVÉNYI SZABÁLYOZÁST KAPTAK AZ ÉLETTÁRSI KAPCSOLATOK OLASZORSZÁGBAN

convivenza-testÜgyfeleink között szép számmal akadnak olyan vegyes párok, akik kapcsolatukat nem kívánták házassággal megpecsételni, de többször próbálták azt maguk között szabályozni vagy legalábbis jogaikra vonatkozóan bizonyosságot szerezni. Mindezidáig azonban erre nem voltak megfelelő jogi eszközök.

VIGYÁZAT A KÉSZPÉNZES FIZETÉSEKNÉL!

fisco-2015-10-pagamenti-in-contanti-bigOlaszországban 2016. január 1-tól a készpénzben történő fizetések felső határát 1.000 Euróról 3.000 Euróra emelték. A 3000 Euró összeget meghaladó fizetéseket azonban továbbra is tiltott készpénzben eszközölni. A jogszabályok igen súlyosan (2%-tól 40%-ig terjedő büntetési tétellel) is szankcionálhatják a törvénysértőket.

VÁLTOZTAK A VÉGREHAJTÁS SZABÁLYAI OLASZORSZÁGBAN

pignoramento1Bár a belső olasz normatív szabályok változása főként a jogalkalmazókat és az ügyvédeket érinti és azok munkájában okoz változást, megemlítendő az esetlegesen érdekelt (olasz adóssal szemben álló) magyar hitelezők felé is, hogy 2014-2015 között több változáson mentek át a végrehajtás szabályai, különös tekintettel a harmadik személyeknél végzett foglalásokra (pignoramento presso terzi). Ezek tipikus esete a bankszámlán, illetve a munkaadónál történő foglalás, munkadíj letiltás. Minden hitelező tudja ugyanis, milyen nehézségekbe ütközik, még jogosultságának bírói ítélettel való megpecsételése után is, amikor adósa továbbra sem fizet és ellene végrehajtási pert kell indítani és ennek érdekében fellelni az adós személy/cég vagyonát (már ha van valami a nevén).

AZ OLASZ LAKÁSBÉRLETI VISZONY NÉHÁNY SAJÁTOSSÁGA

lakásvásárlás2Több magyar ügyfelünk meglepődve tapasztalta, hogy Olaszországban nem lehet rövid (egyéves, kétéves) illetve egyéb, sajátosan meghatározott idejű bérleti szerződéseket kötni. Pontosabban, csak bizonyos, előre törvény által meghatározott idejű szerződéseket ismer el a törvény szabályosnak. Ezek lakáscélú bérlet esetében általában 4+4 éves szerződéses kötelmet keletkeztetnek, bár a jogszabály engedélyezi - előre meghatározott esetekben - a 3+2 éves szerződést is, illetve indokolt esetben ennél rövidebb idejű szerződést is.
1 2 3